Aktív törésvonalat találtak Los Angeles alatt, és ez rossz hír
Eddig alvónak hitték. A következő évszázadokban akár 6,4 erősségű földrengéseket is okozhat.
Eddig alvónak hitték. A következő évszázadokban akár 6,4 erősségű földrengéseket is okozhat.
A Harvard amerikai elitegyetem diplomaosztóján szólalt fel a német kancellár, erős mondatokat fogalmazott meg. Bár nem nevezte meg, a sorok közt Trumpnak is üzent.
Évente rengeteg ember kerül kórházba ételmérgezés miatt az Egyesült Államokban. A Google és a Harvard közös fejlesztése a hasonló gondoknak venné elejét azzal, hogy listázni tudja a közegészségügyi szempontból problémásnak tűnő éttermeket.
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint van egy lehetséges mód arra, hogy a bolygót megmentsük. A tanulmányt jegyző kutató viszont azt mondja, félreértették a szavait.
Egyre inkább úgy tűnik, természetes módon már nem állítható meg a globális felmelegedés, ehhez valamilyen emberi beavatkozásra lesz szükség. A Harvard kutatói most előálltak egy ötlettel, ami az eddigi megoldásokhoz képest még viszonylag olcsó is lenne.
Amerikai kutatók legújabb eredményei a globális felmelegedés egy olyan következményére hívják fel a figyelmet, amiről eddig nem sokat hallottunk.
Engedtek a nyomásnak.
A Rolls-Royce az amerikai Harvard és a brit Nottinghami Egyetemmel közösen fejlesztette ki azt a robotot, ami a repülőgépek hajtóművébe bemászva dolgozik majd.
Hogy Hillary Clinton komolyan gondolta vagy sem, azt nem tudjuk, de egy vele készült interjú alkalmával azt állította: álmai netovábbja lenne, ha ő vezethetné a Facebookot.
Az iPhone 8-ak mostani megjelenése után ismét szárnyra kapott egy régebbi vélekedés: az Apple titokban lelassítja a régebbi telefonokat, amikor újak érkeznek, hogy így vegyen rá minél többeket a vásárlásra. Tényleg ez volna az igazság?
Hangulatos fotókat tett közzé vasárnap este a napokban zajlott diplomaosztójáról Mark Zuckerberg. Szülei közel másfél évtizede várták ezeket a képeket.
Szenvedélyes beszédet mondott a Harvard Egyetem diplomaosztó ünnepségén Mark Zuckerberg. A Facebook alapítója hosszú kihagyás után tért vissza az egyetemre, hogy átvegye díszdoktori címét.
Míg más hallgatók 50-60 oldalt is teleírnak, hogy kifejtsék gondolataikat a választott témájukban, Obasi Shaw inkább elrappelte azt.
A Facebook alapítója egy édesapja által készített videót töltött fel saját profiljára. Sosem diplomázott le, de a felvételinek láthatóan nagyon örült.
Az idősebb orvosok által kezelt betegek körében nagyobb a halandósági ráta, mert orvosi képességeik elavultak lehetnek – mondja egy kutatás.
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodájának vezetője és a Harvard Egyetem elnöke.
Mark Zuckerberg 2005-ben hagyta ott a Harvardot, hogy az energiáját inkább a Facebookra összpontosítsa. Most felkérték, mondjon beszédet a végzősöknek, ami mellé megkapja a díszdoktori címet is.
Eddig komoly problémába ütközött az olyan gumi kifejlesztése, amely képes önmagát megjavítani, a Harvard kutatói azonban sikerrel jártak. Az így készült abroncsokat a tervek szerint hamarosan piacra is dobnák.
Kitűnő lehetősége lett volna csütörtök éjjel a Facebooknak arra, hogy megmutassák, mit tud az élő videós közvetítésük feliratozó rendszere. Hát, megmutatták.
Mark Zuckerberg 2004-ben indította el a Facebookot a Harvard Egyetem kollégiumából. 12 évvel az egyetem elhagyása után most visszatért oda, ahonnan világhódító útjára indult a közösségi oldal. És nem is akármiért.